Csajos est a gyermeknevelésről

A félévzáró Csajos est ezúttal a gyereknevelés kérdéseivel foglalkozott. Az előadásra meghívott szakértő – Révész Renáta Liliána tanácsadó pszichológus, a Tábitha Ház munkatársa – a jelenlevők konkrét kérdéseinek megválaszolásával járta körbe a témát.

Az előadás során megismerhettük a gyerekek különböző életkori sajátosságait, a kisgyermekkortól a kamaszkorig, valamint hasznos tanácsokat hallhattunk eseti problémák megoldására.

Csajos est

A nézők soraiban nem csak szülők foglaltak helyet, voltak olyan fiatal hölgyek és párok is, akik a jövőben terveznek családot, de ettől függetlenül ők is konkrét kérdésekkel jöttek el az alkalomra. A gyerekekkel érkező szülőknek lehetőségük volt játszóházban elhelyezni csemetéjüket, akiknek szórakoztatásukról az Ákombákom Családi Napközi gondoskodott a program ideje alatt.

A másfél órás előadással nem ért véget a Csajos est, a program szokás szerint filmvetítéssel folytatódott. A témához némileg kapcsolódva a Pasiból lett férfi című norvég vígjátékot láthatták a jelenlevők, és a filmben végigkísérhették a 35 éves Henrik hétköznapjait, aki – állapotos barátnőjének is bosszúságot okozva – még nem érett meg az apaságra.

Ez is egy érdekes témája lehetne a következő Csajos estre, de a találgatást szeptemberig meghagyjuk. Várunk addig is javaslatokat, hozzászólásokat.