Német elsőfilmes vitte haza a CineFest fődíját

A Tore tánca és az Ilo Ilo című alkotás, azaz egy német elsőfilm és egy szingapúri dráma nyert a 10. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.

Muszatics Péter, a szombat este véget ért, tíznapos esemény kommunikációs vezetője a gyorsmérleget ismertetve elmondta: „a leghosszabb, a legnagyobb költségvetésű, a legnagyobb volumenű és a legszínesebb palettát felvonultató seregszemlén” tizenhét nagyjátékfilm volt versenyben – mind magyarországi ősbemutató –, nyolc további nagyjátékfilmet versenyen kívül vetítettek. A programban szerepelt továbbá 5 filmklasszikus a CineClassics-blokkban, volt Sundance Channel-válogatás, Kechiche-retrospektív, két workshop, American Film Showcase, számos mesterkurzus, konferencia, szakmai találkozó, DunaDock-program, nemzetközi filmvásár – tette hozzá.

Tore tánca

A fődíjat a Tore tánca kapta


A CineFest fődíját, a miskolci születésű Oscar-díjas rendező-íróról elnevezett Pressburger Imre-díjat Katrin Gebbe filmje, a Tore tánca (Tore tanzt) nyerte el. A díjat a díszlettervező, Anna Wübber vette át, a rendező videoüzenetben köszönte meg az elismerést. Úgy fogalmazott: nagyon boldog, mert eddig semmilyen díjat nem kapott az alkotás. A film egyébként elnyerte a FICC, azaz a Nemzetközi Filmklubszövetség díját is.

A zsűri nagydíját, a Miskolc közelében született producerről, a Paramount Picturest alapító Adolph Zukorról elnevezett elismerést a cannes-i Arany Kamera-díjas Ilo Ilo című alkotás kapta, az elismerést a rendező, Anthony Chen személyesen vette át.

Muszatics Péter kitért arra is, hogy harmadszor volt nemzetközi zsűri a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, a bíráló testület is az Ilo Ilót díjazta, éppúgy, mint a nemzetközi FIPRESCI-zsűri, azaz Chen filmje három díjat nyert. A rendezőt vastapssal köszöntötte a közönség. A kommunikációs vezető értékelésében szólt a műfaji különlegességekről is. Hangsúlyozta, hogy a zsűri a dokumentum- és a kisjátékfilm kategóriákban említette az átfedéseket, azaz mindkettő tartalmazta a másik jegyeit.

Az izraeli Isten hozott és részvétünk (Welcome and Our Condolences) lett a legjobb kisjátékfilm, a rendező, Leon Prudovsky szintén videoüzenetben köszönte meg az elismerést. A lengyel Boldogok leszünk… majd egyszer a legjobb dokumentumfilm kategóriában nyert. Az animációs blokk fődíját – amelyet a miskolci kötődésű művész tiszteletére Dargay Attila-díjnak neveznek – a magyar Nyuszi és Őz, Vácz Péter alkotása kapta.

A fesztivál a 75 éves Szabó Istvánt három filmje – a Mephisto, a Redl ezredes és a Hanussen – bemutatásával köszöntötte, az Oscar-díjas rendező a Hanussen vetítése előtt életműdíjat vett át. A fesztivál filmtörténeti programsorozata a CineClassics Pressburger Imre (Emeric Pressburger) és Michael Powell 1945-ös remekművét, a Diadalmas szerelmet foglalta magában, továbbá Trauner Sándorra, a húsz éve elhunyt Oscar-díjas díszlettervezőre emlékeztek konferenciával és A legénylakás című, ötszörös Oscar-díjas Billy Wilder-film vetítésével.

A zárófilm, Alexander Payne Nebraskája két hónappal az amerikai premier előtt szerepelt Miskolcon. Az egyik legnagyobb kortárs amerikai, kétszeres Oscar-díjas rendező videoüzenetben köszöntötte a filmmustrát.

(MTI)

  
Címkék: