Március 6. és 7.

Mindenütt Nő

 Nőnapi vetítések a Barátság moziban

A Barátság mozi idén is csatlakozott a Mindenütt Nő országos programsorozathoz, amelynek keretében mi három olyan filmet vetítünk, amelyek középpontjában a női sorsok állnak: két romantikus vígjátékkal és egy filmdrámával várjuk a nem csak női nézőket március 6-án és 7-én.

Első alkalommal 2013 márciusában rendezték meg hazánkban a Mindenütt Nő elnevezésű rendezvénysorozatot, mely a női alkotókat, a női sorsokat bemutató alkotásokat és a nők gondjait állította középpontjába. Az eseménysorozathoz 2013-ban a hazai kulturális élet igen jelentős intézményei csatlakoztak, melynek köszönhetően a kezdeményezés már akkor is igen nagy sikert aratott: 12 városban, 65 helyszínen több mint 110 programot láthatott mintegy 10 ezer néző. 2014-ben 20 városban, 81 intézmény és szervezet részvételével több mint 160 programot láthatott mintegy 20 ezer néző, idén pedig várhatóan még ennél is többen lesznek.

Mindenütt Nő