Április 7., szombat 18 óra

Testről és lélekről

 magyar játékfilm, 116 perc, 2017
Szereplők: Borbély Alexandra, Morcsányi Géza
Rendező: Enyedi Ildikó
Forgalmazó: Mozinet

Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús-vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád?

Testről és lélekről

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös Vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első filmfőszerepe. A férfi főszereplő pedig egy igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin. A film operatőre Herbai Máté (Nyomozó, Utolsó idők, Kút). A film az Inforg-M&M Film gyártásában készült, a producerek Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Születésnap, Csak a szél, Csicska), Muhi András (az Inforg Stúdió alapítója és vezetője, több mint 25 játékfilm (Rengeteg, Bab Aziz, The World is Big…, Womb, Csak a szél) és 100-nál több kisfilm producere, valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliomösvény).

Díjak és jelölések

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2017) – Arany Medve: Enyedi Ildikó
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2017) – Ökumenikus Zsűri díja: Enyedi Ildikó
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2017) – FIPRESCI-díj: Enyedi Ildikó