Rekordszámú alkotást vetítenek a 4. Magyar Filmhéten

Rekordszámú, öt kategóriában összesen 131 alkotást vetítenek a 4. Magyar Filmhéten február 8. és 11. között – adta hírül az MTI. A programban szerepel mind a 18, a tavalyi évben bemutatott magyar nagyjátékfilm, köztük a Kincsem, a Testről és lélekről, a Brazilok, a Pappa Pia és az Aurora Borealis is. Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával.

A filmhét idén új helyszínen, a fővárosi Corvin moziban várja a közönséget. A mustra február 7-én Szabó István 1979-ben készült Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével kezdődik. Az 1944-ben játszódó alkotás az első Szabó-film, amelyet Oscar-díjra jelölt az Amerikai Filmakadémia, operatőre Koltai Lajos volt.

Jelenet a Bizalom című filmből

Jelenet a Bizalom című filmből


Emellett 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínálatban. A filmhéten vetített filmek közül 76 készült a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával.

Levetítik Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című, a Sundance fesztivál versenyprogramjába is beválogatott megrázó erejű dokumentumfilmjét, de látható lesz Mosonyi Szabolcs Tiltott zóna – Harctéren a vadvilág című természetfilmje és Vitézy László Csandra szekere című televíziós munkája, amely Lakatos Menyhért önéletrajzi ihletésű művei alapján készült és megtörtént eseményeket dolgoz fel a cigányság legszegényebb rétegének mindennapjaiból.

4. Magyar Filmhét

A kisjátékfilmek között szerepel Tóth Barnabás Van egy határ című alkotása, amely egy apa és fia vasfüggönyön keresztül való menekülését mutatja be igaz történet alapján, az animációk között pedig Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója is versenyez – írja a közlemény, amely szerint a teljes program a www.filmhet.hu internetes oldalon érhető el.

Kitérnek arra is: a 3. Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a filmhét után, hanem később, március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott alkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.

(MTI)