Török Ferenc 1945 című alkotása kapta a filmkritikusok fődíját

Török Ferenc 1945 című alkotása kapta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) film-és tévékritikusi szakosztályának fődíját, a legjobb rendezés díját pedig Enyedi Ildikónak ítélték oda a Testről és lélekről című filmjéért. A díjakat pénteken adták át.

A MÚOSZ honlapján közzétett eredmények szerint a fődíj mellett Török Ferenc alkotásában nyújtott fényképezésért Ragályi Elemér érdemelte ki a legjobb operatőrnek járó díjat, míg az 1945-ben nyújtott játékáért a legjobb férfi főszereplő Rudolf Péter lett. A legjobb női főszereplő díját Borbély Alexandra kapta a Testről és lélekről című filmért, a legjobb vágás díját Szalai Károly vihette haza a Testről és lélekről valamint a Granny Project című filmekért.

Jelenet az 1945 című filmből

Jelenet az 1945 című filmből


Vranik Roland Az állampolgár című filmje két díjat kapott: a különdíj mellett, a legjobb női epizódszereplő Máhr Ágnes lett a filmben nyújtott alakításáért. Ugyancsak két elismerést érdemelt ki Kostyál Márk Kojot című alkotása: a legjobb első film díja mellett a legjobb férfi epizódszínész díját Mátray Lászlónak ítélték oda. A legjobb rövid animációs film Pataki Szandra Wireless című filmje lett, míg a legjobb egészestés animációs film díjat Pálfi Zsolt Lengemesék című alkotása kapta. A legjobb kisjátékfilmnek járó díjat Dudás Balázs Welcome című alkotásának ítélték oda, a legjobb dokumentumfilm Révész Bálint Granny Project és Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmje lett.

A legjobb látványtervnek járó elismerést Ágh Márton kapta a Jupiter holdja című filmért, a legjobb kísérleti film Lichter Péter Fagyott május című alkotása lett. A legjobb forgatókönyv díjat kapta Mészáros Márta, Pataki Éva és Jancsó Zoltán az Aurora Borealis – Északi fény című filmért, amely különdíjban is részesült.

Sok évtizedes kimagasló művészi tevékenységért életműdíjjal ismerték el Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező-forgatókönyvírót.

(MTI)