6. Európai Art Mozi Nap a Barátságban

Európai és magyar filmek jóval a hazai premier előtt: november 14-én, vasárnap Európa ismét mozizni megy! Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége és az Europa Cinemas által már hatodszor megszervezett eseményen idén is remek filmekkel és elgondolkodtató történetekkel várják a rajongókat 38 ország több mint 700 művészmozijában, köztük a székesfehérvári Barátság moziban. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére és a művészmozi mint kulturális és közösségi tér fontosságára.

A résztvevő filmszínházak idén is fesztiváldíjas filmkülönlegességek premier előtti vetítésével várják a közönséget. A hazai filmkínálatban Cannes-ban, Berlinben, Velencében díjazott, izgalmas új európai és hazai alkotások szerepelnek, a filmdrámáktól a thrilleren át és romantikus sci-fi-vígjátékig a legkülönbözőbb műfajokban – az új alkotásokat digitálisan restaurált magyar filmklasszikusok egészítik ki. A programhoz csatlakozott hazai art mozik – az Art-Mozi Egyesület csaknem teljes tagsága – ezekből válogatva alakították ki november 14-i műsorukat, lehetőséget nyújtva a nézőknek, hogy az Európai Art Mozi Nap vetítésein hetekkel-hónapokkal az országos premierek előtt láthassák a kiválasztott alkotásokat.

europai-art-mozi-nap-2021-660

A Barátság mozi úgy választott ki négy filmet a kínálatból, hogy aki mindegyiket meg szeretné nézni, változatos élményben részesüljön. Mindenkire gondoltak: akik sírni akarnak, válasszák a 10 órakor kezdődő Az örökbeadás című feliratos olasz filmet. A történet főhőse John, aki egyedül neveli hároméves kisfiát, miután felesége belehalt a szülésbe. A férfit azonban rövidesen újabb csapás éri, az orvosok csupán néhány hónapot jósolnak neki, így egyre elszántabban próbál nevelőszülőket találni fia számára.

Akik nosztalgiázni szeretnének, azok 15 órakor a Kopaszkutya című zenés filmszatírával egy nyolcvanas évekbeli rockzenekar életébe csöppenhetnek és követhetik azt az utat, amíg a lepukkant vidéki „művházakban” turnézó, feldolgozásokat játszó Colorado zenekarból igazi rockbanda lett. A címszereplő zenekar ugyan félig-meddig kitalált, de tagjai a P. Mobil és a Hobo Blues Band közismert állandó vagy vendégzenészei, mint például Schuster Lóránt, Földes László vagy Deák Bill Gyula.

17 órakor a nevetésre vágyókat várja a Mese a barátságról című feliratos francia film, melyben két francia házaspár évek óta tartó barátságát megrengeti a hír, egyikük titokban regényt írt. A könyv hirtelen a bestsellerlisták élére kerül, és hatalmas sikert arat. Az ünneplés helyett azonban a féltékenykedés és intrika veszi át a főszerepet, és megkérdőjeleződik a barátság is.

A nap zárásaként 19 órakor a Hajtóvadászat című szinkronizált dán thrillert izgulhatja végig a közönség. A film Jussi Adler-Olsen világhírű bestseller krimisorozatának adaptációja, melyben a dán határőrség letartóztat egy utcakölyköt egy eltűnt köztisztviselő útlevelének birtoklása miatt. A helyzetet nehezíti, hogy az útlevél birtokosát közvetlenül eltűnése előtt pedofíliával vádolták meg, majd az ügyét szokatlan gyorsasággal lezárták. A csendes, traumatizált fiú azonban nem hajlandó beszélni a rendőrségen, miközben menekülnie kell a banda elől is, akiktől elszökött, hogy új életet kezdjen. Mørck felügyelő egyszerre szeretne a végére járni a titokzatos eltűnésnek, és segíteni a bajba jutott fiúnak.

A hazai programsorozat az Art-Mozi Egyesület szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával valósul meg. A filmekről bővebben a https://musor.baratsagmozi.hu honlapon lehet olvasni, jegyek a jegypénztárban és a mozi honlapján már válthatók.

Töltsék ezt a vasárnapot a Barátság mozival!

 

6. Európai Art Mozi Nap

2021. november 14., vasárnap, Barátság mozi

 

10.00    Az örökbeadás • feliratos angol-olasz film, 96 perc, 2020 (12)

Rendező: Uberto Pasolini
Szereplők: James Norton, Daniel Lamont, Eileen O’Higgins, Valerie O’Connor
Díjak: Velencei Filmfesztivál 2020 – versenyprogram, Varsói Nemzetközi Filmfesztivál – Közönségdíj, Valladolid Nemzetközi Filmfesztivál – Közönségdíj
Magyarországi bemutató: 2021. december 25. (Mozinet)

 

15.00    Kopaszkutya • digitális felújított magyar zenés filmszatíra, 100 perc, 1981 (16)

Rendező: Szomjas György
Szereplők: Schuster Lóránt, Földes László, Deák Bill Gyula, Póka Egon
Magyarországi bemutató: 2022. (Pannonia Entertainment)

 

17.00    Mese a barátságról • feliratos francia film, 104 perc, 2020 (12)

Rendező: Daniel Cohen
Szereplők: Bérénice Bejo, Vincent Cassel, François Damiens, Florence Foresti
Magyarországi bemutató: 2021. december 23. (Cirko Film)

 

19.00    Hajtóvadászat • szinkronizált dán thriller, 120 perc, 2021 (16)

Rendező: Martin Zandvliet
Szereplők: Ulrich Thomsen, Zaki Youssef, Sofie Torp, Anders Matthesen
Magyarországi bemutató: 2021. december 9. (Vertigo Media)

 

  
Címkék: