Díjnyertes rövidfilmek a Barátságban

Malter filmest címmel mutatja be a 8. Malter Filmfesztiválon díjazott rövidfilmeket a székesfehérvári Barátság mozi március 30-án, szerdán 18 órakor. A négy filmet felvonultató esten a város művészmozijának vendége lesz Török Levente, Az én történetem című díjnyertes rövidfilm rendezője.

M, mint Mozi és Magyar. Alter, mint alternatív mozgóképes leképezése a valóságnak, és Alter, mint alternatív vetítési helyszínek. A Malter Filmfesztivál minden évben bejárja Magyarországot, és évről évre egyre több nézőhöz juttatja el a legjobb kisfilmeket – amatőr független filmektől a profi, stúdióban készült alkotásokig helyet biztosít azoknak a finom, harsány és szikrázó árnyalatoknak is, amelyeket nem lehet mindenhol megtalálni.

Tavaly ősszel már nyolcadik alkalommal rendezték meg a fesztivált: két napon át pörögtek a rövidfilmek a debreceni Apolló Moziban, az esemény helyszínén. És bár a járvány okozta bizonytalan helyzetben hazai és nemzetközi téren is kevesebb rövidfilm készült, mégis neveztek annyi alkotást, hogy országjáró körúton is be tudják mutatni filmeket – ennek egyik állomása lesz a fehérvári Barátság mozi.

A fesztiválon az első helyet Török Levente Az én történetem című alkotása nyerte el, a második díjat Nagy Borbála Pannónia dicsérete című filmje szerezte meg, harmadik legjobb filmnek a Beleznai Márk rendezésében készült Agapé című rövidfilmet választotta a zsűri, az Apolló Mozi díját és a közönségdíjat pedig Nagy Kálmán Olyan dolgok című alkotása kapta. A fehérvári közönség ezt a négy díjazott filmet láthatja március 30-án, szerdán 18 órakor.

A különböző hosszúságú alkotások rövidségük ellenére kerek történettel, elgondolkodtató mondanivalóval szólítják meg a nézőket. A fehérvári válogatásban szó esik párkapcsolatról vagy annak kereséséről, hétköznapi problémák nem hétköznapi megoldásairól, de vászonra kerül sokkal nehezebb téma is, a szexuális zaklatás. Az esten, amelyre már váltható belépő a mozi pénztárában és honlapunkon, a mozi vendége lesz Török Levente, Az én történetem című fődíjas rövidfilm rendezője; a beszélgetést Csizmadia Máté Noel, az idei Szóval győzni kommunikációs bajnokság döntőse vezeti.

Jegyvásárlás »

malter_660

Malter filmest

2022. március 30, szerda 18 óra

 

Az én történetem (My story)

 MALTER I. díj, 13 perc

Rendező: Török Levente

Szereplők: Sztarenki Dóra, Dér Zsolt, Pálinkás Cecília, Kakasy Dóra

Egy anya az iskolában felejti kislányát farsangkor. A váratlan esemény láncreakciót indít el a család életében. Anya és lánya a mese erejével próbálja legyűrni a közös feszültséget. De vajon kinek a történetéről van szó?


Pannónia dicsérete (Land of Glory)

 MALTER II. díj, 27 perc

Rendező: Nagy Borbála

Szereplők: Angelus Hanna, Faragó Zsuzsa, Janklovics Péter

Egy gimnázium valahol Magyarországon. Egy hétköznapi irodalomóra hétköznapi diákokkal. Normális napnak indul, kivéve hogy az egész iskola a miniszterelnök látogatására készül. Az ünnepség ötletgazdája, a túlbuzgó iskolatitkárnő igyekszik rendet teremteni a káoszban, különösen a grandiózus ünnepi tortát illetően, amely nem fér el a hűtőszekrényben. Míg a szakácsok a probléma megoldásán dolgoznak, a 17 éves Márti, akinek a színpadon kell köszöntenie a miniszterelnököt, egyre kényelmetlenebbül érzi magát a rá kényszerített szerepben.


Agapé (Agape)

 MALTER III. díj, 16 perc

Rendező: Beleznai Márk

Szereplők: Gryllus Dorka, Kenéz Ágoston, Egri-Rónay Benjamin

Kornél, a tizenéves filmőrült és Hanna, a kissé elvarázsolt negyvenes egyedülálló nő találkoznak. Aztán pár nap múlva találkoznak még egyszer, és lassan ráébrednek, hogy több közös van bennük, mint gondolták. A két, elsőre eltérő személyiség között hasonló múltbeli élményeik miatt – vagy éppen azok ellenére – egy valószínűtlen viszony kezd kialakulni.


Olyan dolgok (Things like)

 Apolló Mozi díja és Közönségdíj, 30 perc

Rendező: Nagy Kálmán

Szereplők: Lipták Jeanne Katalin, Bánki Gergely, Bense Móni, Jankovics Péter, Császár-Németh Emma, Keller Fruzsina

Éva rémálomban él. Attól tart, hogy férje tett valamit ötéves kislányával. Éva segítséget kér a legjobb barátnőitől. De tudnak-e segíteni neki?

 

  
Címkék: