kertmozi címkéjű cikkek
A Székesfehérvári Királyi Napok idén sem múlhat el kertmozi nélkül: augusztus 21-én és 22-én ismét beköltözik a Barátság mozi kertmozija a Városháza díszudvarába. A filmkedvelők az év egyik sikerfilmjét, az Oscar- és Európai Filmdíjjal is kitüntetett Még egy kört mindenkinek című dán filmet és a Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák című amerikai romantikus vígjátékot láthatják a belvárosi kertmoziban. Jegyek már válthatók a mozi honlapján és jegypénztárában.Tovább »
Fejér megye népzenei- és néptánchagyományait ismerteti meg az érdeklődőkkel az a sorozat, amely 2021. június 24-én, csütörtökön Kisfaludon kezdődik, és a következő hetekben Fejér megye több pontjára is eljut majd a Fonódás Kulturális Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően. Kiállítás, ismeretterjesztő előadás, viselet-, hangszer- és táncbemutató is szerepel a kínálatban, ráadásként pedig minden helyszínen mozizhatnak is a résztvevők: a Barátság mozi „házhoz viszi” a filmeket.Tovább »
Az előttünk álló hétvégén tartja szezonnyitó elődását a fehérvári Barátság mozi kertmozija: június 19-én, szombaton 20.30 órakor a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban a Made in Italy című angol-olasz vígjátékot láthatja a közönség James D'Arcy rendezésében, Liam Neeson, Micheál Richardson, Gian Marco Tavani és Lindsay Duncana főszereplésével, a belépés ingyenes.Tovább »
A Barátság mozi munkatársai – Krainhoffer Andrea, Kelemen Kristóf és Györfi Péter – megkezdték az idei kertmozik lehetséges helyszíneinek felmérését. A tavalyi évhez hasonlóan idén is viszünk kertmozit Fejér megye kistelepüléseire is, és Fehérváron is várhatóak új vetítési helyszínek a tavaly megismertek mellett. Tovább »
Sokfelé járt idén a Barátság mozi kertmozija. A székesfehérvári helyszínek mellett több vidéki településre is „házhoz ment” a profi technika, a modern berendezések által nyújtott moziélmény: június vége óta 16 helyszínen, mintegy harminc vetítésen összesen 3000 néző élvezhette a közönségkedvenc filmeket. A vetítések kisebb része belépődíjas volt, többségében azonban – a pályázatokon elnyert támogatásoknak köszönhetően – ingyenesen vehettek részt a nézők az alkalmakon. Tovább »
Új hónap, új helyszínek – folytatódnak a Fehérv-ART kertmozi program ingyenes vetítései, szeptemberben újabb helyszíneken jelenik meg a Barátság mozi csapata: a szabadtéri moziba várják a Toldi Utcai Napok közönségét, majd a Gárdonyi művelődési ház előtt és a Palotavárosban, a Beszédes József téri focipályán állítják fel a vetítővásznat. A korábbi sötétedés miatt kezdés 20 órakor, mindhárom helyszínen a Seveled című francia vígjátékot láthatják a nézők.Tovább »
Augusztusban négy helyszínen, tíz alkalommal élvezheti a fehérvári közönség a Fehérv-ART kertmozi program ingyenes vetítéseit, amelyeket a Barátság mozi szervez. Az eddig három helyszínen öt filmet láthatott mintegy 750 néző. A legtöbben a 10 nap anyu nélkül című amerikai vígjátékra ültek be a szabadtéri moziba.Tovább »