A magyar film napja a Barátságban

Több filmes szervezet, filmforgalmazó és országos mozihálózat részvételével idén is megünneplik a magyar film napját április 30-án, vasárnap. A Nemzeti Filmintézet (NFI) által hat éve útjára indított kezdeményezéshez ebben az esztendőben is csatlakozott a fehérvári Barátság mozi: két magyar filmet tűz műsorára ezen a napon – a vetítésekre már váltható belépő a mozi honlapján és pénztárában.

A magyar film napját 2018 óta ünnepeljük április 30-án, annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást. A magyar filmművészet megszületése óta eltelt több mint 120 év minden időszakában nagy számmal voltak jelen olyan kiemelkedő tehetségű filmalkotók, akik maradandó munkáikkal világhírűvé tették a magyar filmet és a magyarországi filmgyártást. Április 30-án őket és a magyar filmet ünnepeljük.

magyar_film_napja_2023_660

A Barátság moziban ezen a napon két magyar film látható – elsőként, 15.30-kor Szomjas György 1981-ben bemutatott kultuszfilmjét, a Kopaszkutya című zenés filmszatírát láthatja a közönség Schuster Lóránt, Földes László Hobo, Deák Bill Gyula és Póka Egon főszereplésével. A 2021-ben, életének 81. évében elhunyt Szomjas György kultuszfilmje igazi magyar rock-karriertörténet, a 80-as évek életérzésének tökéletes lenyomata, és nem utolsósorban a legjobb zenés filmek egyike, melyben a Hobo Blues Band mellett a korszak legnagyobb zenekarainak dalai is szerepelnek. Az alkotást digitálisan felújítva vetíti a mozi.

Az ünnepnap második előadása 17.30-kor Ljasuk Dimitry nagy sikere, a Jóreménység-sziget – a valós eseményeken alapuló, inspiráló történet tavaly novemberi bemutatója óta levehetetlen a Barátság mozi műsoráról. A történet főhőse, Dimi a világjárvány idején úgy dönt, hogy önkéntes karanténba vonul egy apró lakatlan szigetre a Tisza-tavon. A szigeten egy kis kunyhó áll, amit még édesapjával épített évekkel korábban, de álmukat nem tudták befejezni, mert az apa időközben meghalt. A kalandnak tűnő kezdet után azonban hamar próbára teszi a magány, ami rávilágít gyengeségeire és félelmeire. A csodálatos természet, a Tisza gyógyító ereje, a nomád élet és apja régi tanításai szépen lassan megváltoztatják az értékrendjét.

Az előadásokra már válthatók jegyek a mozi jegypénztárában és honlapján:
Jegyvásárlás »

  
Címkék: