Oscar-díjas a Mindenki

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán. Ez az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. A filmet a 3. Magyar Filmhéten, március 4-én, szombaton 17 órától vetítjük, a kisjátékfilmek között.

Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. „Nagyon köszönöm az akadémiának ezt a hihetetlen díjat. Rövidre kell fognom, pedig nagyon sok embernek kell köszönetet mondanom. Először is a családomnak és a tanáraimnak, akik felneveltek és a feleségemnek is. Anna, a stáb és a szereplők nevében ajánlom ezt a díjat azoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyermekeknek. Próbáljuk meg őket jól felnevelni, oly módon, hogy büszkék lehessünk rájuk” – fogalmazott. A díjátadón Deák Kristóf mellett színpadra állt Udvardy Anna producer és Szamosi Zsófia, a film főszereplője is.

A Mindenki az Ennemis intérieurs című francia, a La femme et le TGV című svájci, a Silent Nights című dán és az El corredor című spanyol filmmel volt versenyben a legrangosabb hollywoodi elismerésért. Deák Kristóf alkotása már azzal történelmet írt, hogy bekerült a legjobb öt közé, előtte ugyanis magyar rövidfilmet még nem jelöltek ezen kategóriában az Oscar történetében. A Mindenki márciusban, a Friss Hús Budapest fesztiválon debütált a magyar közönség előtt. Számos fesztiválon díjazták, júniusban elnyerte a tokiói Short Shorts fesztivál nemzetközi kisjátékfilm-kategóriájának fődíját és a mustra fődíját is, amely kvalifikálta a produkciót az Oscar-nevezésre.

Deák Kristóf filmje egy kislányról szól (Gáspárfalvi Dorka), aki új iskolába megy, és eleinte minden rendben is van, hamar lesz barátnője (Hais Dorottya), és bekerül az iskola híres gyerekkórusába. Csakhogy hamarosan kiderül, hogy a kórust vezető tanárnő (Szamosi Zsófia) sajátos módszerrel éri el, hogy ne csússzanak hamis hangok az előadásokba, úgyhogy a lányok kitalálnak valamit, és szembeszállnak a hatalmat képviselő tanárral.

Deák Kristóf 2006-ban végzett a Színművészeti Egyetem gyártásvezető szakán. Steven Spielberg Magyarországon forgatott filmjében, a Münchenben a vágócsapat asszisztenseként dolgozott. Később Goda Krisztina rendező személyi asszisztense volt a Szabadság, szerelem forgatásán. Ezután Londonban tanult tovább, a University of Westminster film- és TV rendező szakán végzett. 2011-ben a köztévé Hacktion című sorozatának egyik rendezője volt, a Mindenki az első rövidfilmje.

(MTI)

Mindenki